Összeállították az idei lakáskárok toplistáját
2020. április 27., hétfő
Az egyik nagy hazai biztosító adatai szerint a szélsőséges időjárás okozta viharkárok duplájára emelkedtek az elmúlt két évben.
Az Ipsos adatai szerint a hazai felnőtt lakosság fele (52 százalék) egyáltalán nem hagyja el lakóhelyét, míg 12-ből csupán 1 fő jár el otthonról (8 százalék) változatlanul. A nemzetközi kutatás Magyarországra vetített adatai szerint a megkérdezettek 33 százaléka dolgozik most is változatlan körülmények között, 31 százaléka dolgozik otthonról, 12 százaléka van fizetett szabadságon, 9 százaléka van fizetés nélküli szabadságon, 7 százaléka elvesztette állását és 8 százaléka egyéb kategóriában végzi jelenleg munkáját. Időnk döntő részét tehát ezekben a hetekben saját lakásunkban töltjük, így talán minden eddiginél fontosabb, hogy megfelelően felkészüljünk az otthonunk biztonságát fenyegető veszélyekre, és megfelelő védelemmel rendelkezzünk arra az esetre, ha mégis bekövetkezik a baj.

Fokozott terhelés éri most háztartási gépeinket, a közművekhez kapcsolódó berendezéseket és a különböző elektronikai eszközöket, miközben a természet sincs tekintettel a járványhelyzetre. Ezekre a sokszor váratlan kockázatokra hívja fel a figyelmet az idei év eddigi leggyakoribb káreseteinek toplistája, támpontot adva a most ébredőknek a megfelelő biztosítási védelem összeállításához.

Tarolnak a viharok a lakáskárok listáján

Talán nem meglepő, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárás okozza otthonainkban a legtöbb kárt, de a kutatás adatai egészen elképesztő tendenciát mutatnak az elmúlt két évben.

2018-ról 2019-re közel duplájára nőtt a viharkárok volumene. Emellett évről évre komolyabb kockázatot jelentenek a felhőszakadások és jégverések, és kevesen gondolnák, de a villámcsapások okozta közvetett károk kapcsán is káronként átlagosan 500 000 forintnyi összeget fizetnek ki a biztosítók.

Ezzel párhuzamosan csúsztak le a dobogó első helyéről a vezetékes vízkárok, azonban a víz-, csatorna-, fűtés-, hűtés- és egyéb vezetékek törése vagy dugulása, valamint az ebből fakadó károk továbbra is jelentősek.

Évről évre változatlanul az élmezőnyben szerepelnek az üvegtörések és a kényszerű zárcserék, de meglepő módon a tűzkárok nem szerepelnek a leggyakrabban bejelentett esetek között. Egyre több viszont a mobileszközökkel kapcsolatos káreset és ez a tendencia valószínűleg tovább erősödik a következő években.

Videós kárrendezés baj esetére

A lakossági és vállalati ügyfeleknek több biztosító online kárbejelentést és videós kárrendezést biztosít, ami egy teljesen digitális megoldás, helyszíni szemlét pedig egyáltalán nem igényel.

A videós kárrendezéshez általában csupán egy kamerával ellátott okostelefonra vagy tabletre, megfelelő hálózati kapcsolatra és jó fényviszonyokra van szükség.

A kárrendezési folyamat során - amennyiben a bejelentő nyitott a lehetőségre-, e-mailben kapja meg a legfontosabb tudnivalókat, illetve azt a linket, amelyet telefonján megnyitva elindul a kétirányú videós kapcsolat a böngésző felületen. Ezt követően már csupán egy dolga van a bejelentőnek: minél pontosabban bemutatni a kárt az ügyintézőnek a mobileszköz kameráján keresztül.

Vagyonkároknál 5-7 perc alatt megtörténhet a kárfelmérés, és amennyiben a videóhívás alapján a kár rendezhető, általában a kárösszeg utalása is megtörténik. Az azonnal indított kifizetés tehát már néhány percen belül a bejelentő számláján lehet.

A videós kárrendezés mellett online kárbejelentésre is nyílik lehetőség a biztosítók honlapján keresztül. Itt csak arra kell törekedni, hogy a káresemény időpontját, helyét, rövid leírását és becsült értékét minél pontosabban megadjuk, illetve rögzítsük a kár kialakulásának körülményeit.
 
Forrás: www.vg.hu

Kérjük, tekintse meg biztosítási termékkínálatunkat: 


Call Center: 06 1 585 8888
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2020.09.11
PoweredBy: SK Trend Kft